-= ElektroPercek =-

Mindenek előtt nézzétek meg a következő kis összeállítást, amit néhány lyukkamerás képemből készítettem

Valamikor 2010 környékén készítettem az utolsó lyukkamerás képeket. Azóta erre nincs sajnos időm, de mivel olyan érdekesnek tartom ezt a dolgot, leírom, hogy is működik, hátha valaki kedvet kap hozzá ezek alapján.

Akkoriban leginkább kiürült fémdobozokból készült lyukkamerákkal kísérleteztem a következőkben leírt módon:

A fényérzékeny papír, lyukkamerába való helyezésével kezdődött a folyamat. Sajnos ezt a műveletet csak éjszaka tudtam elvégezni, mivel a lakásban máskor nem tudtam teljes sötétséget létrehozni.
A hálószobában volt kialakítva az ideiglenes sötétkamra.
A redőnyöket leengedtem, nehogy egy kis fény is beszűrődhessen az utcáról (még az utcai lámpák fénye sem). Minden szükséges anyagot és eszközt előkészítettem, hogy a sötétben is könnyen meg lehessen találni (fényérzékeny papír, fekete szigetelőszalag, olló).
Ezután a szobában a saját készítésű, piros ledekből összeállított sötétkamralámpa világított csak (néha a bringám hátsó piros lámpája szolgált sötétkamra lámpaként).
A lyukkamera fedelét levettem, majd a fényérzékeny papírt (Forte Bromofort BS4-es, fényes, lágy, fehér, karton, tropical, 9×14 cm-es papír) óvatosan belecsúsztattam a lyukkamera belső felületén gyufaszálakból, illetve üvegszálas lemezből kialakított papírtartóba.
Ezek utána visszaraktam a doboztetőt.
A tető peremét körberagasztottam fekete szigetelőszalaggal, hogy a napfény ne juthasson véletlenül se a dobozba. Leellenőriztem, hogy a nyílás el van-e takarva (szintén fekete szigetelőszalagot felhasználva erre a célra).
A doboz tetejére ragasztottam mindig egy tartalék fekete szigetelőszalag csíkot arra az esetre, ha a fényképezés közben esetleg megsérülne a nyílásról lehúzott szalag (pl. menthetetlenül összetapad, stb.).
Mielőtt visszakapcsoltam a szobai világítást, ellenőriztem, hogy a fényérzékeny papírokat tároló kartondobozt biztonságosan visszazártam-e, illetve, hogy jól leragasztottam-e a dobozt. Csak ezután kapcsolom fel a villanyt.

Nappal kiválasztottam a megfelelő dolgot, amit le szerettem volna fényképezni. Általában vittem magammal egy stopperórát, vagy mobiltelefont, hogy tudjam mérni a záridőt.
A dobozt leraktam valahová és megbizonyosodtam róla, hogy nem billeg-e, majd a dobozt a földhöz nyomva lehúztam a fekete szigetelőszalagot a nyílás elől.
A záridő természetesen az előre eltervezett időtől eltérhetett, ha pl. közben felhő takarta el a napot, vagy esetleg valami más dolog jött közbe, ami miatt a fényviszonyok drasztikusan megváltoztak.
Ha lejárt a kívánt záridő, akkor a doboz elmozdítása nélkül a szigetelőszalagot óvatosan visszaragasztottam a nyílás elé.

A képek előhívása szintén az éjszaka leple alatt történt, a fényérzékeny papír dobozba való helyezésénél leírtak miatt.
Az előhíváshoz szükséges vegyszereket jóval előbb kivettem a hűtőszekrényből, ahol tároltam őket, hogy a megfelelő hőmérsékletre melegedjenek.
Hőmérőm sajnos nem volt, így csak találomra tudtam a vegyszerek hőmérsékletét megállapítani.
A vegyszereket kiürült, fehér, műanyag ételszállító dobozokba töltöm, így kerültek be az ideiglenes sötétkamrába.
A piros lámpa fénye mellett a doboz tetejét védő ragasztócsíkot eltávolítottam, majd levettem a doboz tetejét.
A papírt egy gyufaszál segítségével kivettem a dobozból óvatosan (a gyufaszálra a henger alakú dobozoknál volt szükség, mert a papír a doboz falához feszült, és csak a kihegyezett gyufaszállal tudtam óvatosan mögé nyúlni).
A papírt az emulziós felével lefelé az előhívóba (Fortespeed NTD semleges tónusú papírhívó) csúsztattam, majd gyorsan megfordítottam egy gyufaszálakból készült csipesz segítségével.
A hívó hőmérsékletétől függően több-kevesebb ideig tartott a hívás, miközben a tálat folyamatosan mozgattam.
Mikor elérte a kép a megfelelő kontrasztot, átraktam a csipesszel az ecetes vízbe.
A kb. egy perces stopfürdő után a kép a fixálóba került (Fortespeed univerzális fixáló).
Folyamatosan mozgatva a tálat, a fixálást 15 percig végeztem általában.
Ezután a képet egy tiszta vizes edénybe raktam, majd néhány perc után a rendes szobai világítást felkapcsoltam.
A képet átvittem a kis dobozzal együtt a fürdőszobába, ahol a csap alatt nem teljesen hideg vízben kb. negyed órán át mosattam ki belőle a vegyszereket. Ezután hagytam a képet ázni a vízben akár egy órán át is.
Közben néha lecseréltem rajta a vizet.
Mikor már jó ideje a vízben volt a kép, kivettem és egy hajszárítóval teljesen megszárítottam.

Ezután jött a képek scannelése.
A képeket ráhelyeztem a scanner üveglapjára és általában 800 dpi felbontással bescanneltem.
Utána a képeken szoftveresen negáltam a színeket (így lett a negatív papírképből a pozitív kép).
Ezek után a scanneléskor az üveglapon lévő porszemek által okozott hibákat eltűntettem a képről, illetve ha szükséges, akkor a fényerőn állítok, hiszen a kép készítésekor elég nehezen lehet eltalálni a helyes záridőt.
Persze nem minden esetben tudtam világosítással, vagy sötétítéssel segíteni a rosszul exponált képen.
Miután ezekkel kész voltam, levágtam a kép széléről a felesleges részeket, hogy csak a kép maradjon meg.
Esetleg a képet lekicsinyítettem, hogy könnyebben tudjam másolni, mert az eredeti 800dpi felbontás elég nagy fájlméretet hoz létre, és azt nehéz kezelnem.

Néhány házilag készült lyukkamerám

A lyukkamerákkal készült képek